Nem gondoltam, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Nagyon jó hobbi volt. Imádtam! Akkori legjobb barátaimmal a mai napig összejárunk. Az öcsém is oda járt. Amikor Pécsre jöttem egyetemre, a JESZ (Janus Egyetemi Színpad) vezetője, Mikuli János látott játszani. A kollégiumom közel volt a JESZ-hez. Egy napon, megkérdezte, miért nem megyek hozzájuk a csoportba. Elmentem, és ott találkoztam Szabó Attilával. Ő elküldött a Bóbita Bábszínházba, mert épp akkor indult egy animációs színkör. Ott Schneider Jankóval kezdtünk együtt, pontosabban a második generációs JESZ-szel: Köles Ferenccel, Szabó Attilával, Nagy Lilivel, Ács Norbival. Mikor befejeztem az egyetemet, Szabó Attila elment, és átadta a gyerekszínjátszó csoportját. Mindeközben hospitáltam a Kodály Zoltán Gimnáziumban. A következő év szeptemberében már tanárként alkalmaztak. Megszeretett a gyakorlatvezetőm, és beültette a vezetői gárdát a vizsgaórámra. Olyan bátor dolgaim voltak, hogy el mertem küldeni gyereket krétáért. Állítólag egy egyetemista nem tesz ilyet. Mikor az animációs színkör megszűnt, akkor alapítottuk meg az Apolló Kulturális Egyesületet. Altziebler Edina, Benedek György voltak benne, valamint Horváth Kriszta. Megcsináltuk A helység kalapácsát. Meglepő módon nagy siker lett. Mindenhova hívtak vele minket. És pénzt is adtak érte. Aztán ezek a tevékenységek elkezdtek összeérni.

Ezt az előadást kiknek terveztétek?

Nem terveztük senkinek. Nem volt benne tudatosság, hogy milyen korosztálynak szánjuk. Egyébként az előadásaimban sem gondolkodom ezen. Hacsak nem nevelési foglalkozásról van szó; mert szerintem a színház akkor jó, ha nem kell azt tervezni, hogy kire tervezed. Ez egy zenés rock darab volt. Petőfi versekkel tűzdelve, spontán módon. Csináltunk hozzá bábokat is.

Placcs

Hogy kezdted el a diákszínjátszó rendezést?

Az egyetemistákkal csináltunk előadásokat. A gimnáziumban Kodály Napok voltak, kértek, hogy segítsek egy produkció létrehozásában. Ebbe az osztályba járt Tölgyfa Gergely, Komlóczi Zoltán, és Bechtel Judit, akik ma már munkatársaim az Apollóban. Csináltunk egy előadást, ami tetszett az igazgatónak. Mondták, hogyha tudom, akkor ezt vigyem tovább, és jövőre beépítik az órakeretembe. Később Fükéné Walter Mária megalapította a drámatagozatot, és ott bővült ki igazán ez a tevékenység. Mentünk fesztiválokra (Helikon, Regionális Diákszínjátszó Találkozó). Innentől kezdve jöttek maguktól a dolgok. Ezt 2006-ban kezdtem el. Sok csoporttal dolgoztam akkortájt. Majd Bagossy László kapott egy megbízatást a város részéről, hogy élessze fel a hetvenes-nyolcvanas években még működő pécsi diákszínjátszást. Lacinak csak ezzel kellett foglalkoznia. Az Ifjúsági Házban dolgozott. Ő is látta A helység kalapácsát, és felhívott. 2007-ben adtuk át a kamaratermet a Szivárvány Gyermekotthonban, amit közösen működtetett az Ifjúsági Ház, és az egyesület.

Kiknek a nevéhez fűződik még a pécsi diákszínjátszás?

Tudtommal mindez Bécsy Tamáshoz köthető, aki a Nagy Lajos Gimnáziumban tevékenykedett. Ott volt színjátszó Bagossy László is, de sokan kerültek ki Bécsy kezei közül. Bagossy László elment Mágocsra, és csak azért került vissza, mert meghívták Pécsre. A JESZ-t annak idején ők ketten alapították Vidákovics Tónival. 2013-ban sokan vannak már, akik ezzel foglalkoznak. A Nagy Lajos Gimnáziumban (Mikuli János) és a Leőwey Klára Gimnáziumban (Tóth András Ernő) a JESZ csinálja a diákszínjátszást. Ákli Krisztián és Gál Éva még velünk kezdtek. Éva a Kodályban működik, Krisztián a barcsi drámatagozatot csinálja. Stettner Zoltán Nagyatádra került, ott vezeti a színjátszót. A Leőwey Klára Gimnázium azért fontos, mert Komjáthy Gabriella és Vatai Éva is ott tanítanak, valamint Zalai Szabolcs az igazgató. Mindhárman kiváló drámatanárok. Emellett a Babits Mihály Gimnáziumban is van egy kisebb drámatagozat. Szinte minden iskolában működik a tevékenység. Vannak helyek, ahonnan hozzák fesztiválra a gyerekeket, van, ahonnét nem. Barcs mögött van egyesületi háttér, mögöttünk pedig ott az Apolló Kulturális Egyesület, a többi csoport iskolai szinten működik. A regionális fordulókon harminc csoportnál is több szokott fellépni, és még minőségében is igen jók ezek a produkciók.

Miért volt meghatározó számodra a diákszínjátszás?

A hobbiból nőtte ki magát. Sok előadásban játszottam. Volt tapasztalatom, de ez nem mindig volt pozitív. Olyan ez, mint egy tiszta sziget. Akik együtt dolgozunk, mi ugyanúgy készítünk darabokat. Évente van egy-kettő színházi nevelési bemutatónk, és egy színházi előadásunk. Mi nem teszünk különbséget abban, hogy ez diákszínjátszó, vagy gyerekszínjátszó, vagy egyetemistákkal készített előadás, hanem azt mondjuk, hogy ez színház. Próbáljuk azt az elvet követni, hogy a színház legyen olyan élmény, ami maradandóvá tud válni vagy érni. Olyan területté váljon a diák- vagy a gyerekszínjátszás, ahová a felnőttek is eljönnek, és nézik ezeket az előadásokat. Szerencsére ez működik. Mi egy évben tizenötször-hússzor játszunk diákszínjátszó előadásokat.

Milyen problémákba ütköztök munkátok során? Mik a nehézségek?

Az, hogy hogyan teremtjük elő az anyagi forrásokat. Ez a fő gond. És mi még nem is panaszkodhatunk. Sokan tantermekben dolgoznak, nekünk nem kell – bár én jobban szeretek. Úgy néz ki, 2013 szeptemberétől lesz egy saját épületünk a negyedben, és ott rendes színházüzemben működhetünk. Több mint negyven vendégelőadás lesz, plusz a sajátjaink. Bérletrendszerünkben pedig lesz egy-egy diákszínjátszó előadás is.

Originál láger

Pécs meghatározó közeg kulturális szempontból, másrészt tényleg nagyon sokan foglalkoztok a régióban drámás munkával. Vannak olyan helyek Magyarországon, ahol nincsenek ilyen jó lehetőségek. Szerinted hogyan lehetne segíteni ezen térségek fejlődését?

Sokat gondolkodtam már ezen. A fejlődésre talán jó példa az, ahogy dolgozunk, és bizonyíték, hogy a Celldömölkiek, vagy Pápán Komáromi Sándorék is hasonló módon és formában működnek, mint mi. Színházról alkotott nézeteink sokszor eltérnek egymástól, sokszor ugyanazok. De szerintem biztos, hogy valami hasonló struktúra lehet a megoldás. Az se mindegy, hogy milyen emberek kezdik ezt kijárni, hogy mennyi az akarat. Ez csak önfeláldozással megy. Nem tudom máshogy elképzelni, csak hatalmas akarattal, erővel, sok nélkülözéssel. Itt nem az történik, hogy beülsz egy intézménybe, ahol működik a struktúra, hanem te hozod létre azt, és folyamatosan keresed, hogyan lehetne ebből rendszert csinálni, mit kellene létrehozni. Folyamatosan gondolkodunk azon is, kit lehetne idehozni, aki még itt tudna velünk dolgozni. Alapvetően két forrásból táplálkozunk: Hajós Zsuzsa dombóvári tanítványaiból, és az itteni diákszínjátszókból kinevelődött csoportvezetőkből. Elementáris munkát végzünk, de mindig őskáosz uralkodik.

Mi érdekel, amikor egy csoportot megkapsz? Hogy indulsz neki a munkának?

Engem a gyerekek érdekelnek. Új csoporttal soha nem gondolkozom előadásokban. Azt vettem észre, hogy ahogy idősödöm, egyre többet játszunk, és rengeteget beszélgetünk a tanítványaimmal.

Mit gondolsz, merre felé tart a mostani diákszínházi élet a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest?

Nem tudom, hogy elég okos vagyok-e ehhez a kérdéshez. A hatvanas éveket anyukám elbeszéléséből ismerem, azt a bizonyos „vidám barakkot”. Albintól hetvenes-nyolcvanas éveket. A hasonlóságot csak abban látom, hogy akkor is jó volt ezt csinálni, szerették a diákok is, a tanárok is. Könnyű megfertőződni. A különbség szerintem abban van, hogy akkor az anyagi forrás is adott volt hozzá, most meg nem. Albinnak soha nem szóltak erről a meséi.

Mi volt az eddigi legmeghatározóbb, legfontosabb emléked diákszínjátszó rendezőként?

Túl sok ilyen van. Rossz és jó élmény is. De a rossz kevesebb. Minden évben van, ami katartikusan jól esik. Alapvetően sok fordulópont volt az életemben. Egyetemistaként A helység kalapácsa, aztán a kodályos csoport volt a következő ilyen. Később a Janusos csapat, amikor az első Helikonra mentünk. Minden évben van, ami vagy előadáshoz vagy csoporthoz köthető. Egyszer kaptam egy ajándékvideót a gyerekektől; annyira jól esett. Volt, aki gyűjtötte a mondataimat és felvették videóra. Egy humoros kisfilmet készítettek belőle. Ezek a történések azok, amik nagyon-nagyon jó élmények, amik életben tartanak!

forrás: http://felonline.hu